2009 szeptemberétől minden hónapban, a megjelenés hétvégéjén szombaton, Szabadkán is ingyenes terjesztésre kerül a Gebra Lapok.
Hónapról hónapra mintegy kétezer példányt viszünk ki, amit személyesen adunk át a Szabadkai Piac árusainak, illetve a parkolóban álló gépkocsikon helyezünk el.
Mibe kerül mindez Önnek? Semmibe, legalábbis az idén ez miatt nem emelünk a hirdetési árainkon.
Úgy gondoljuk, hogy a piaci árusok olyan meglévő és leendő vásárlói réteget képviselnek, akiktől joggal remélhető, hogy a pénzük egy részét Magyarországon költik el.
Kiemelkedő lehetőség ez elsősorban Tompa és Kiskunhalas részére, de egy jó ajánlatért akár Bajára is eljönnek.
Döntésünket szabadkai közvéleménykutatás előzte meg, a terjesztési területen lévőket kérdeztük egy magyar hirdetési lap (Gebra Lapok) megjelenésével kapcsolatban. A fogadtatás kedvezőnek tűnik.
A szeptemberi terjesztésről kisfilm is készült ezt akár most meg is tekintheti.
2009. szeptember 4.-én, szombaton látogattunk el Szabadkára, hogy a Gebra Lapokat a térség legkedveltebb piacán osztogassuk. A parkolókban az autók szélvédőjére tettük, míg a vásárban az eladók kapták kézbe.
Ha Önnek bármi kérdése lenne, kérjük hívjon bennünket, vagy írjon e-mailt. |